Szeretem. Egyszerűen nem akar az az idő eljönni amikor már nem üldöz a hiánya,az üressége. Amikor már nem akarok minden lányt kinyírni aki vele beszél. Amikor észreveszem a hibáit,amit a szerelem elmosott. Talán ennek még tartani kell, így írta meg nekem a sors. Mindenesetre fáj,hogy minden nap látom és nem beszélhetek hozzá,nem érinthetem meg, nem lehet az enyém és tudom hogy SOHA,SOHA,mert ez LEHETETLEN. Nem szoktam ilyen könnyen feladni az álmokat ,de azért ne akarjunk már egy légyből elefántot csinálni. Ezt muszáj feladnom. Nehezemre esik leírni ezeket a mondatokat,de meg kell,hogy tegyem. Nem szabad magam hitegetni,hogy jobb lesz,mert nem. El kell fogadni. Talán majd jön egy másik személy amely elfelejteti velem a létezését. Már várom ezt a személyt, mert megőrit a fájdalom. Az az üresség amit érzek iránta. Hagyjuk…